Horgász ma már szinte bárki lehet, aki tesz
egy horgászvizsgát, vált egy állami horgászjegyet, és egy horgászegyesülethez
csatlakozva kifizeti az éves területi jegyet. Sőt, ha nem akar ennyire
elköteleződni, mondjuk a
nyaralása idején legálisan horgászhat akár egy turista horgászjegy birtokában is.
nyaralása idején legálisan horgászhat akár egy turista horgászjegy birtokában is.
Nyugdíjas is előbb-utóbb, akár akar, akár nem
(ha megéli) szinte automatikusan az lesz, akár férfi, akár nő.
No, de.
Nyugdíjas horgász már nem lehet akárkiből!
Nyugdíjas horgász már nem lehet akárkiből!
Az már egy
teljesen más kategória!
Nyugdíjas horgász
nem csak úgy lesz az emberfia.
A nyugdíjas
horgász még gyerekkorában kezdte a halfogást. Tíz éves kora körül, a haverjával
leszökött a vízpartra, a dugesz bicskával nyisszentett egy mogyoró-, vagy
fűzfavesszőt, a rövidnadrág zsebéből kicibálta az akkor még szövetből készített
zsebkendőbe kötött kincseit, tételesen: két kisszög, egy fadarabkára feltekert
erős cérna, egy parafadugó, egy meghajlított gombostű, és egy kis gumóvá
összegyúrt paprikáskenyér.
Az egymástól
jó kéttenyérnyire kővel félig bevert két kisszögre feltekert, majd a bot végéhez
rögzített cérnára gyorsan felkerült a dugó, a meghajlított gombostű és már repült is a vízbe a
paprikáskenyeres, kezdetleges horgászkészség.
És azt a
boldogságot!
Az első, és
aztán a többi halat!
A nyugdíjas
horgász ezt az érzést, ezt a csodát már élete végéig őrzi….
A nyugdíjas
horgásznak aztán később lett nád-, majd üvegbotja, Polimer damilja,
tároló, majd pe-rem-fu-tó(!) orsója is. Ő még „fente” a horgait, ő még élve
vitte haza a keszeget, amivel még órákig sikongatva játszott a kisgyereke a
fürdőkádban.
A nyugdíjas
horgász még ma is „úszózik”, még ma is „fenekezik”, és nehezen jön a szájára a
feeder, a match, a method, a bojli és társai.
Nem ragozom.
Aki
nyugdíjas horgász, az már ennyiből is érzi, tudja, miről beszélek.
A fiatalabbak, akik már készen kapták a mai modern cuccokat, már teljesen másképp gondolkodnak a horgászatról.
A fiatalabbak, akik már készen kapták a mai modern cuccokat, már teljesen másképp gondolkodnak a horgászatról.
És így van
ez rendjén!
A nyugdíjas
horgász mindig örömmel beszél-mesél a régmúlt horgászatairól, és ilyenkor
szinte midig újra és újra át is éli azokat.
A nyugdíjas
horgász nem kérkedik a tapasztalataival, nem nézi le a mai
csillogó-villogó-csengető-spicchajlító-radaros-behúzóhajós-kamerás
csodakütyüket. Tudja, hogy ezek a ma horgászatához már hozzánőttek.
A nyugdíjas
horgász nem enged vissza minden halat, benne van még a zsákmányszerzés ösztöne,
és a szigorú szabályok betartásával bizony hazavisz annyi halat, amennyit a
család éppen elfogyaszt.
A nyugdíjas
horgász nem kér a mai fiatal titánoktól, az egyre nagyobb és nagyobb halakra
vadászó, azokat fotózás után visszaengedő horgásztársaitól semmi különöset.
Csak annyit.
Hogy hagyják
őt a maga öreges eszközeivel, az évtizedek alatt kialakult módszereivel
csendesen elüldögélni szeretett botjai mögött.
Mert.
Ő.
A nyugdíjas
horgász.