Hrrrr.....Brrrrrrrr....Krrrrrrrrrr!
Még most se látok a pipától!
Ez a két befogadott, fejedelmi módon ellátott jómadár "szemtől-szembe" viszonylag normálisan viselkedett.
De!
Mihelyt kitettem a
lábam a "portáról" ez a két csibész minden nap a víz alá bukva, felzabálta a nagy gonddal, nagy reményekkel beszórt kenyérmixes-kukoricás szoktató-csalogató etetésemet.
Amikor rajtakaptam őket, irtózatos mérgemben rögtön közéjük vágtam egy korhadt faágat, amitől méltatlanul gágogva repültek el.
Szóval így állunk, jómadarak!
Kiraboltatok, hátba szúrtatok!
No, ide a lábatokat többet be nem teszitek!!!
Van egy zárt horgászcsoportunk a Facebook-Messengerben, ahol elmeséltem a többieknek hogy jártam az addig haverjaimnak tekintett Sárival és Sanyival.
Jót nevettek a történteken, és jött olyan vélemény is, hogy "etesd még két hétig őket, aztán begyújtok a kemencébe!"
Pár napig mindig úgy indultam haza, hogy
egy kicsit eltávolodva letámasztottam az autót, visszaosonva meglestem őket, és amikor az etetésemen búvárkodtak, mindig megdobáltam őket.
Ez hatott is, mert ők arrébb áltak, viszont a pontyok megjelentek.
Szép fogásaim közepette próbált a két jómadár a vízről, a partról megközelíteni, de hangos szidalmazások közepette elhajtottam mindig őket.
És a mesének még nincs vége!
Mert.
Olyan jó idő lett, hogy az egyik nap, a szokásos horgászszékemben ülve, háááát (szokásosan) elszunnyantottam kicsinyég....
Amikor először kinyitottam az egyik szemem, látom ám, hogy a botok felől a Sanyi (mert azért mégiscsak ő a bátrabbb) kapaszkodik ki a vízből a horgászhelyemre, minden totyogós lépésénél nagyokat sandítva felém.
Vártam, hogy beljebb érjen, és akár meg is foghattam volna...
De nem ezt tettem.
Lassan mozdulva felálltam.
Ezt érzékelve ő is megállt.
Csak állt ott és nézett.
De HOGY(!) nézett!...
Akibe valamikor egy kis valamiféle érzésféle is szorult, az nem felejt el egy ilyen nézést.
Abban benne volt minden: bűnbánat, szomorúság, bocsánatkérés....
Sóhajtottam egyet, és intettem neki, hogy maradhat.
Emberek!
Ez a jószág (bizonyisten) "füttyentett" egyet,....és már jött is az addig a nádtorzsa mögött megbújó Sári.
Betotyogtak a horgászhelyemre, belenéztek az edényeimbe, és most jön az igazi mese.
Mert.
Megintcsak a Sanyi.
A bátrabb.
Azzal a varázsos szemeivel nyíltan rákérdezett:
....nem-e maradt....véletlenül....egy kevéske még....abból a....KENYERESBŐL??
Huhhh!
A rend helyreállt.
Ha megjelenek a vízparton, már jönnek is, együtt csalizunk, ők innen-onnan le- és felcsippentenek ezt-azt, ...tudják, hogy úgyse bántom őket!
No!
Ha abból a KENYERESBŐL több maradt vóna, az én mesém is tovább tartott vóna....
Pár kép a megbocsátás utáni "helyszíni bejárásról".
