Hogy mik a különbségek?
Kezdjük!
A horgászatra szánt, arra fordítható idő:
Ők, aktív dolgozóként általában akkor horgásznak, amikor a munkájukat befejezik, esetleg jól beosztott szabadságaik idején összetoldanak pár pecás napot.
Én már beépítettem a napirendembe a rendszeres napi horgászatot, és csak
rendkívüli időjárás, esetleges kisebb betegeskedés tarthat egy-két napra távol a vízparttól.
A horgászhely:
Ők sitty-sutty ott teremnek, ahol csak akarnak, megválaszthatják, hogy melyik folyón, melyik tavon akarnak éppen horgászni, hiszen autóval az a fél, vagy egyórás utazási idő is bőven belefér, maradhatnak akár késő estig is a botjaiknál.
Én, bár magam is autóval cuccolok le a tóparti helyemre (Győr Marcal-tó), mert ugye az autót szinte csak horgászatra használom, és abban minden mindig OTT van, pár száz méter és pár perc alatt már szúrom is le a bottartóimat az állandó "lyukaimba". Nagynéha barátaimmal egy-egy jó márnázás, paducozás okán meglátogatjuk a Nagy-Dunát, tavasszal a Balatonon kezdjük a közös horgászidényt, és ősszel ott is zárjuk. Néha-néha beszállok egy 3-4 napos tavi pecába, amikor ott is alszunk az állandóan vízben lévő készségeink mellett.
A felszerelés:
Ők már mindig a legújabb trendnek megfelelő, az ügyes horgászboltosok által elkerülhetetlennek mondott kütyükkel (sokfajta márkás bot, rádiós kapásjelző, halradar, behordó-behúzó kishajó) fognak egyre nagyobb és nagyobb halakat.
Én legszívesebben a 26 éve vásárolt, teleszkópos(!) dióverőimmel horgászom, és bár néhány "elszédülésem" okán nekem is van még 10 másik botom, de valahogy ezek mögött érzem a legjobban magam. Azt a 60-80 métert simán megdobom még a vastag damiljaimmal is, a tökleveles vízben kellő tartással tudom ezekkel kivezetni a termetesebb pontyokat is. Egyetlen elcsábulásom az elektronikus kapásjelző, aminek akkor veszem nagy hasznát, amikor kényelmes horgásszékemben néha-néha, hááát hogyismondajamcsak...szóval...elszunyókálgatok.
Etetőanyagok, csalik:
Ők mindig a legszuperebb(-nek mondott) színes-szagos etetőanyagok garmadáját szórják a vízbe, és olyan, de olyan csodacsalikkal horgásznak, hogy a hal már a márkanevük hallatán is önként akasztja magát a horogra.
Én a szoktató-helybentartó etetéseknél maradok a kicsit főzött-kicsit erjesztett szemes kukoricánál, még a horogra-hajszálelőkére is az kerül, néha esetleg pár szem tigrismogyoró... Mivel sok-sok éves barátság fűz a Tímár család apraja-nagyjához az etetőgombócaimba, az etetőkosaraimba-ólmaimra mindig Tímár-mixet teszek.
Nagyon fontos!
Mindig együtt örülök a legújabb módszerekkel, csodakütyükkel óriási halakat fogó fiatalabb horgásztársaimmal, de én már megmaradok a jó öreg botjaimnál, a még öregebb kukoricánál, az évtizedek alatt megszokott módszereimnél.
Mert.
Én.
Már.
Nyugdíjas horgász vagyok!
