Hogy végre horgászhassak.
Tudtam, hogy az éjszakai mínuszok idején az
én helyemen ebben a hidegben esélytelen a békés halak fogása.
De, ma!
Ma már nem volt éjszaka mínusz, ma éjszaka már csak nulla fok volt.
Az meg máá' mégsem mínusz!
Halkan a vízpartra gurulok.
A kocsiajtót be sem zárom, nehogy...
Csak pár óvatos lépés a vízig.
Ami éppen mozdul! Jól látszik, hogy a nem túl nagy csuka éppen derékon ragad egy kisebb halat.
Hja, csuka koma most vidáman rabolgathat, tudja, hogy rá MOST tilalom van.
Otthon jól előkészített szerelékeim hamar vízbe kerülnek.
A szerintem legjobbnak vélt helyekre.
Elektronikus, súlyozott swingeres kapásjelzőimet érzékenyre állítom.
Kicsit hátralépek.
Gyorsan melegszik a levegő, mert már plusz 2 fok van.
A víz olyan 6-8 fokos lehet.
És mozdulatlan.
Várok.
Aztán megint várok.
Újradobom a szerelékeimet.
Aztán megint újradobom.
Aztán várok.
Az ősszel még oly mozgékony kapásjelzőim mozdulatlanok.
Megigazítom őket.
Aztán megint megigazítom....
Csalikat cserélek.
Aztán megint csalikat cserélek.
Meg etetőanyagot is...
A kapásjelzők, mint a "cövek", ... mozdulatlanok.
Pár méteres körzetben sétát teszek.
A levélrügyek már minden fán és bokron robbanás előtti állapotban vannak.
Én nem....
Én várok.
Mozdulatlanul.
Ahogy a kapásjelzőim is.
Újabb piciny séta.
Újabb csoda.
Az első pongyolapitypangok!
Indul a természet.
Indulok én is, ... hazafelé.....
